2009. márc. 13. 11:38 - írta ungurusz

„a nyelv az, amit az emberek beszélnek, nem pedig az, amit egyesek szerint beszélniük kell”

(Mario Pei)

 

A nyelvészetben két uralkodó szemlélet van: a rendszernyelvészet és a társasnyelvészet. Előbbi körébe tartozik a nyelvművelés, amelynek művelőit utóbbiak egyszerűen köztörvényes bűnözőknek minősítenek. Jelen cikkben annak járok utána, hogy ez valóban így van-e vagy sem.

 

A nyelvművelés, ahogyan a neve is mutatja, a (magyar) nyelv művelését, ápolását, védelmét tűzte zászlajára. A társasnyelvészek szerint azonban itt nem erről van szó; a nyelvművelés szerintük nem más, mint a lingvicizmus (nyelvi rasszizmus) árnyaltabb kifejezése.

 

Egyes társasnyelvészek a BtK egy passzusát is szokták idézni, mely alapján a nyelvművelők nem mások, mint közönséges bűnözők: vö. 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 8. § f) pontja

 

A nyelvi megkülönböztetés, a lingvicizmus, a rasszizmus egy fajtája; a különbség csupán annyi, hogy itt nem etnikai, bőrszín vagy vallás alapú a megkülönböztetés, a diszkrimináció, hanem nyelvi alapú. Ez az intolerancia megjelenhet az idegen nyelvekkel szemben is, illetve az adott nyelv más nyelvváltozataival, főleg nyelvjárásaival szemben is.

 

Sajnos Magyarországon is igen gyakori példa, hogy valakit azért nem vesznek fel egy munkahelyre, mert nyelvjárásban beszél és az „csúnya”, „nem illendő”. Ráadásul a rendszernyelvészet értékítéletei a hétköznapi ember gondolkodásában is igen mélyen ott rejtőznek: azaz van olyan nyelvi forma, ami „jó” és van, ami „rossz”. Pl. ebben az esetben a vedér forma nem jó, csak a vödör vagy a veder. (A vedér formát, amely pl. Hajdú-Bihar megyében gyakori, a Helyesírási Szabályzat sem említi, mint elfogadható formát.) Pedig – a társas szemlélet szerint – az a „jó”, a „helyes”, amit a használók elfogadnak, hiszen a nyelv elsődleges funkciója a kapcsolatok megteremtése és a vedér formát az emberek éppúgy értik, mint a vödör formát.

 

A nyelvművelés azonban ezt nem tartja elfogadhatónak, hiszen számukra csak az az ideális, egyébként tökéletes formájában nem is létező, nyelvváltozat az elfogadott, amit úgy hívunk, hogy sztenderd vagy irodalmi nyelv. Ez a köznyelv. Ez a „jó”, minden más romlott változat. Ez az oka annak, hogy amikor a vedérhez hasonló alakokat ejtenek a kisiskolások, akkor a tanító néni kijavítja őket, mondván, hogy nem beszélik jól a saját nyelvüket. (Márpedig saját nyelvét egy anyanyelvi beszélő, hacsak nem vét irtózatos grammatikai hibát, nem tudja rosszul beszélni.) Ez pedig – mondják a társas szemlélet képviselői – mély nyomokat, lelki sérüléseket okoz a gyermeknek, hiszen így gyengébb képességűnek érzi magát a többiekhez képest, akik a „helyes” változatot használják, ráadásul meg kell tanulniuk a sztenderdet, így társaikhoz képest hátrányba kerülnek.

 

Erre tökéletes példa a négerek által használt angol Amerikában, az ún. black english. Ezt az USA-ban annyira az angol egy romlott változatának tartják, hogy fekete gyerekeket minősítettek szellemi fogyatékosnak; később kiderült, hogy nem azok, csupán olyan angol nyelvet beszéltek, amelyet az iskolában nem toleráltak.

 

Ez elég szélsőséges példa, de sajnos valódi. Ennek szellemében pedig átértelmeződik a kérdés, amelyet a címben felvettem: ugyanis emberek ilyen méretű megbélyegzése nyelvváltozatuk miatt már valóban sérti az emberi jogokat. Ilyen esetre, ha vallási, bőrszín vagy etnikai alapon történik, felkapják a fejüket a jogvédők – a nyelvi megbélyegzést azonban rendre figyelmen kívül hagyják.

 

Hazánkban is erőteljesen előfordul az ilyesmi, aminek általában a nyelvjárások isszák meg a levét. Ezért van az, hogy az emberek sokszor szégyellik a tájszólásukat bizonyos környezetben és ez odáig mehet, hogy akár el is szakadhatnak szülőkörnyezetüktől, éppen azért, mert a nyelv nem működik a használói nélkül: egy nyelvi formát igazából nem a nyelvvel, hanem a használóval azonosítunk. Sokszor az emberek azért tartanak valakit butábbnak maguknál, mert az illető, számukra csúnya, nyelvjárásban beszélt.

 

Kétség kívül a bűnözőnek való nyilvánítás elég szélsőséges, de abban teljesen igaza van a társasnyelvészet oldalának, hogy az emberekben – főleg a gyermekekben – nagyon mély nyomot hagyhatnak az olyan megjegyzések, amelyeket anyanyelvváltozatukra tesznek, ezzel mintegy az otthoni közösséget sértve meg.

A nyelvi rasszizmust pedig nap mint nap elkövetik az emberek, pedig ez épp olyan bűn, mint az etnikai („faji”), bőrszín vagy vallás alapú megbélyegzés, diszkrimináció.